Induló oldalLevszki hírekTéli terembajnokság hírekTanuló utcai bajnokságA Levszki korábbi honlapja

 


Fehérvári út, 2015-2016/5. forduló: Remek védekezés, taktikus győzelem
LEVSZKI ZSÓFIA - BRACA CLASSICS 2-0 (1-0)

Garancsi A. - Sasics M., Polgár T. - Kővári M., Ternyák M., Kaszás R. - Barnácz J., Ambrus T.

10. perc: Barnácz a kapus mellett is elhúzta a labdát, amely végül az egyik menteni igyekvő védőről csorgott a hálóba. (1-0)
27. perc: Ternyák labdaszerzése után Kaszás tálalt Ambrus elé, aki ballal a bal alsó sarokba továbbított. (2-0)

A még veretlen Barca Classics csapatával találkoztunk, igaz, ellenfelünk csak két meccset játszott le korábban. A kapuba visszatért Garancsi Atti, de hiányzóink így is voltak, ráadásul Kővári Marci csak az első félidő végére tudott odaérni.


(galéria megtekintéséhez kattints a képre!)

A jóval fiatalabbakból álló rivális az első 6-8 percben bizony fölényben játszott, ekkor fegyelmezett védekezésre és némi szerencsére is szükségünk volt ahhoz, hogy 0-0 maradjon az eredmény. Egy-egy veszélyes kontrát vezettünk, melyek egyikét góllal zártuk. Onnantól kezdve még inkább a biztonságra helyeztük a hangsúlyt, tudtuk, hogy futómennyiségben és erőnlétben aligha verjük meg a "katalánokat". Fordulás után növelni tudtuk az előnyt, és ekkor már érezni lehetett, hogy az elbizonytalanodó ellenfélnek nem lesz esélye a pontszerzésre. Végre okosan játszottunk, nem rohangáltunk feleslegesen, a szervezett védekezés és a ravasz kontrajáték pedig újabb győzelmet eredményezett.

  Kapcsolódó cikkek:

  Nincs kijelölve kapcsolódó cikk.

<< vissza a címlapra  
<< vissza a téli terembajnokság hírekhez