Induló oldalLevszki hírekTéli terembajnokság hírekTanuló utcai bajnokságA Levszki korábbi honlapja

 


Fehérvári út, 2007-2008/13. forduló: Felőröltük az ellenfelet
LEVSZKI ZSÓFIA – STORMY 4-0 (1-0)

LEVSZKI: Korda K. – Sasics M., Schmidt B., Suhaji T. - Cservenák G., Szabó D., Polgár T. - Botos G., Ambrus T.

14. perc: Éles szögből Sasics végzett el szabadrúgást, a meglepett kapus pedig csak beleérni tudott az erős lövésbe, hárítani nem. (1-0)
27. perc: Szabó D. lövése még kijött a kapusról, a kipattanót azonban Sasics a kapuba vágta. (2-0)
31. perc: Botos egyedül vezette kapura a labdát, majd kilenc méterről nagy erővel kapufás gólt lőtt. (3-0)
36. perc: Polgár a kapus mellett is elvitte a labdát, majd közelről a hálóba pöckölt. (4-0)


Más célunk nem is lehetett, mint az újabb győzelem az alsóházi rájátszásban, és ebben ezúttal a Stormy próbált meg minket megakadályozni. Úgy látszik, beálltunk arra, hogy három cserével jelenünk meg, mert ezúttal is hárman hiányoztak: Szabó Atti, Kaszás Rudi és Szabó Zoli. Ez azért picit megnehezítette a dolgunkat, de igyekeztünk teljesíteni a feladatot.


(galéria megtekintéséhez kattints a képre!)

Hajtós, szívós ellenfélnek bizonyult a Stormy, amelyben azonban nem akadt olyan kiemelkedő képességű játékos, aki komoly gondot okozott volna a védelmünknek. Jellemző, hogy Korda Kálminak alig-alig kellett közbeavatkoznia a játékba, hiszen főként az ellenfél kapuja előtt zajlottak az események. Ettől függetlenül azért nem volt könnyű a meccs, hiszen a rivális nem adta olcsón a bőrét, másrészt pont olyan játékosok hiányoztak tőlünk, akik képesek megtartani a labdákat. Az irányító szerepkörét Polgár Tomi töltötte be, nem is rosszul, de mivel védekező feladatai is voltak, nem volt könnyű dolga. Szép fokozatosan azért így is felőröltük a Stormyt, és összességében magabiztos győzelmet arattunk, így már hét pont az előnyünk a nyolcadik helyezettel szemben.

  Kapcsolódó cikkek:

  Nincs kijelölve kapcsolódó cikk.

<< vissza a címlapra  
<< vissza a téli terembajnokság hírekhez