Induló oldalLevszki hírekTéli terembajnokság hírekTanuló utcai bajnokságA Levszki korábbi honlapja

 


Angyalföld 2013/15. forduló: Egyetlen gól döntött a javunkra
LEVSZKI ZSÓFIA - PATAKI LÉGIÓSOK 1-0 (1-0)

Korda K. - Szabó A., Polgár T. - Szabó Z., Kaszás R. - Botos G., Szabó D.

17.perc: Szabó Z. ballal 9 méterről, középről szétlőtte a kaput. (1-0)

Szűkösen álltunk fel a sereghajtó, ezúttal azonban erős csapattal megjelenő Pataki Légiósok ellen, amellyel tavasszal fájó döntetlent játszottunk - reméljük, az ott elhullajtott két pont nem hiányzik majd a végelszámolásnál. Egyetlen cserénk volt mindössze a sok sérülés és egyéb elfoglaltság miatt.


(galéria megtekintéséhez kattints a képre!)

Remek hangulatban kezdtük a mérkőzést, nem kellett senkit sem felébreszteni a meccs eleji sziesztájából. Sorra alakítottuk ki a helyzeteket a Pataki Légiósok ellen, amely erre a fordulóra egy nagyon masszív csapattal állt fel. Sajnos mindent kihagytunk, kivéve Szabó Zét, aki ballal 9 méterről, középről szétlőtte a kaput.
A folytatásban és a második félidőben is remekül védekeztünk, sőt kontráztunk, de több gólt nem sikerült lőni. Sajnos Kálmit kiállították reklamálás miatt a vége előtt 2 perccel, így Polgár Tomi mutathatta meg, hogy mit tud a ketrecben. Hibátlanul védett, illetve a csapat 4+1-ben is jól védekezett és kontrázott. Ami fontos, hogy életben tartottuk a reményt az első hely megszerzésére...Hajrá!!!! (Kaszás Rudi tudósítása)

  Kapcsolódó cikkek:

  Nincs kijelölve kapcsolódó cikk.

<< vissza a címlapra  
<< vissza a Tanuló utcai bajnokság hírekhez