Induló oldalLevszki hírekTéli terembajnokság hírekTanuló utcai bajnokságA Levszki korábbi honlapja

 


Angyalföld 2014/2. forduló: Győzelem a régi ismerős ellen is
LEVSZKI ZSÓFIA - ANGYAL BANDI FC 3-1 (1-1)

Nagyikvai R. - Sasics M., Suhaji T., Markovics G., Polgár T. - Szabó A., Szabó Z. - Kaszás R., Barnácz J.

5. perc: Eladtuk a labdát a saját hatosunknál, az ellenfél pedig élt a lehetőséggel. (0-1)
11. perc: Barnácz szabadrúgásból tüzelt a kapuba. (1-1)
26. perc: Barnácz jól eltalált lövésével már mi vezettünk. (2-1)
34. perc: Szabó A. állította be a végeredményt. (3-1)

Mivel önszántunkból visszatértünk a másodosztályba, ebben a szezonban jó néhány régi ismerőssel találkozhatunk, így például az Angyal Bandival. A fehérmezesekkel együtt jutottunk fel 2011-ben a harmadik vonalból - akkor 4-1-re és 2-1-re vertük őket -, majd egy évvel később a második ligában egy 4-2-es vereség után 4-3-ra győztünk, így most ötödször csaptunk össze velük. Sajnos Kővári Marci és a beteg Szabó Dave nélkül, viszont Nagyikvai Ronival a kapuban, aki a jelek szerint mégis ott tud majd lenni a meccseink többségén, így a kapuskérdés egyelőre megoldódni látszik.


(galéria megtekintéséhez kattints a képre!)

A szokásos álmoskás játékunkat nyújtottuk az elején, amit a valamivel aktívabb ellenfél ki is használt. Aztán kezdtünk lassan magunkhoz térni, de az első félidőben csak egyenlíteni tudtunk Barnácz Józsi védhetetlen szabadrúgásgóljával. A folytatásban már nagy fölényben játszottunk, és két újabb jól eltalált lövéssel el is döntöttük a három pont sorsát. A korábbi években rendre parázs hangulatú csatákat vívtunk az Angyal Bandival, amely azonban nem is emlékeztetett régi önmagára, így közepes játékkal is nyerni tudtunk. A tény ettől még tény: a folytatásban sokkal több kell ennél, például a jövő heti, Amatőrök (szintén régi rivális) elleni derbin.

  Kapcsolódó cikkek:

  Nincs kijelölve kapcsolódó cikk.

<< vissza a címlapra  
<< vissza a Tanuló utcai bajnokság hírekhez