Induló oldalLevszki hírekTéli terembajnokság hírekTanuló utcai bajnokságA Levszki korábbi honlapja

 


Angyalföld 2016/főtábla, 6. forduló: Ezt nem sikerült komolyan venni...
NEKEMINDEGY - LEVSZKI ZSÓFIA 5-2 (4-0)

Ganarcsi A. - Suhaji T., Polgár T. - Szabó Z., Kaszás R. - Botos G.

37. perc: Suhaji lőtte a hatoson várakozó Kaszáshoz a labdát, aki egy húzós csel után a jobb alsóba lőtt ballal. (5-1)
39. perc: A félpályán labdát szereztünk, majd Kaszás ment el és tálalt az őt kísérő Botos elé, aki higgadtan helyezett a kapuba. (5-2)

A csoport egyik legnehezebb ellenfele, a ráadásul a mumusunknak számító Nekemindegy következett a sorban, amelytől az alapszakaszban is kikaptunk. Ezúttal viszont már a kezdő sípszó előtt lemondhattunk a pontszerzésről, hiszen Ambrus Kapitány, Barnácz Józsi, Kővári Marci, Polgár Tomi és Szabó Atti is hiányzott, így a visszatérő Botos Gabival is éppen hogy csak ki tudtunk állni.


(galéria megtekintéséhez kattints a képre!)

Érdekes körülmények előzték meg az aktuális bajnoki mérkőzésünket. A történet ott kezdődik, hogy alig-alig tudtunk kiállni, se cserénk, se labdánk nem volt, így a bemelegítés is elég gyengére sikerült, így vártuk a sípszót. Vártuk bizony, mert mint kiderült, elég bíró sem volt ezen az estén, így kb. 20 perc késéssel vágtunk neki a mérkőzésnek, úgy, hogy délután már elég rendesen elázott a pálya, és benne volt, hogy lesz még eső bőven. Lett is....a mérkőzés első felében könnyű eső volt, és kaptunk is 4 gólt, leginkább védelmi hibákból...de a szerencse sem volt velünk.
A félidő vége felé Szabó Zé meghúzódott, így a második 20 percben már csak négyen próbáltunk helytállni. Abból a szempontból sikerült, hogy a második játékrészt nyertük 2-1-re, így 5-2 lett a vége.
(Kaszás Rudi tudósítása)

  Kapcsolódó cikkek:

  Nincs kijelölve kapcsolódó cikk.

<< vissza a címlapra  
<< vissza a Tanuló utcai bajnokság hírekhez