Induló oldalLevszki hírekTéli terembajnokság hírekTanuló utcai bajnokságA Levszki korábbi honlapja

 


Angyalföld 2018/4. forduló: A harmadik bosszantó pontvesztés, debütált az új mez
LEVSZKI ZSÓFIA - ATTABOYS 2-2 (1-0)

Garancsi A. - Polgár T., Suhaji T., Kaszás R. - Kővári M., Ternyák M., Szabó Z. - Barnácz J., Ambrus T.

Gólszerzőink: Barnácz, Kaszás

A hozzánk hasonlóan még veretlen, így feltételezhetően jó erőkből álló Attaboys ellen folytattuk szereplésünket. Sok mindent nem tudtunk róluk, hiszen újoncnak számítanak, de egy valamiben biztosak voltunk: szerettük volna továbbra is nullán tartani a vereségeink számát...Szabó Atti és Dave most sem tudott eljönni, Ternyák Mikire ugyanakkor újra számíthattunk. Történelmi volt egyébként a meccs, hiszen 10 év elteltével új mezben léptünk pályára, melyet a képeken is meg lehet tekinteni.


(galéria megtekintéséhez kattints a képre!)

Rég nem látott első 10-12 percet produkáltunk, az ember el sem akarta hinni, mennyi helyzetet dolgoztunk ki, aztán pedig azt, hogy ezeket szinte kivétel nélkül elpuskázzuk...Nem túlzás: 6-7 góllal is megléphettünk volna ebben az időszakban, de csak az egyik ziccert tudtuk kihasználni Barnácz Józsi révén. A félidő hajrájában aztán visszavettünk a tempóból, és átadtuk a kezdeményezés jogát az ellenfélnek. A folytatásban is inkább az eredményt akartuk őrizni, de azért egy szép egyéni alakítás végén Kaszás Rudi így is növelte az előnyt. Azt hittük, ezzel el is dőlt, ehhez képest az Attaboys két hihetetlenül jól eltalált lövéssel visszajött a mérkőzésbe. A végén megint nekünk lett sietősebb, de nem sikerült megszereznünk a győztes gólt. Zsinórban a harmadik összecsapásunkon engedtük ki a kezünkból a győzelmet...

  Kapcsolódó cikkek:

  Nincs kijelölve kapcsolódó cikk.

<< vissza a címlapra  
<< vissza a Tanuló utcai bajnokság hírekhez