Induló oldalLevszki hírekTéli terembajnokság hírekTanuló utcai bajnokságA Levszki korábbi honlapja

 


XIX. Baranya-AC Villám Kupa 2010, Pécs
Villámgyorsan távoztunk...

Ambrus T. - Sasics M., Szabó A., Takács Z., Mocsári Zs. - Polgár T., Szabó Z., Kaszás R. - Botos G., Bokros B.



Az utolsó pillanatokig képlékeny volt, mely csapatok hová nyernek besorolást a tornán, hiszen néhány együttes jelezte, hogy mégsem jó neki az eredetileg kijelölt időpont, így nekünk az ajkai Mágusok mellett nem a Róth-Ker és a Krones, hanem a kiskunhalasi Cel FC és a Tüzesvíz gárdája jutott. Amint a beharangozóban is olvasható, a korábban olykor száznál is több résztvevőt megmozgató viadalra ezúttal csak tizenhat alakulat nevezett (a szenioroknál kilenc, a futsaltorna most elmaradt), a keretünk pedig szinte egy az egyben az egy évvel ezelőtti volt, amikor két kört is túlélve a negyeddöntőig meneteltünk, ahhoz a kilenc emberhez Sasics Miro csatlakozott. KÉPGALÉRIA (ISMÉT MAGDI JÓVOLTÁBÓL) ITT


(galéria megtekintéséhez kattints a képre!)

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK

LEVSZKI ZSÓFIA - CEL FC 3-0 (játék nélkül)

Meglehetősen sportszerűtlen módon a kiskunhalasi Cel FC - bár nevezett - nem érkezett meg a kiírt időpontra, és nem is játszotta le egyetlen mérkőzését sem, így három szereplősre zsugorodott a csoport. Ez annyit jelentett, hogy a kieső csapat 28 ezer forintért két kemény meccset játszhatott...

MÁGUSOK - LEVSZKI ZSÓFIA 4-3 (2-0)
Gólszerzők: Botos, Szabó A., Sasics

Az elmúlt években hozzászokhattunk ahhoz, hogy ajkai csapatokkal hoz össze minket a sors, igaz, ezúttal a 2008-as győztes Ajkai Foci helyett a Mágusok nevű, fiatalokból álló brigáddal találkoztunk. Tapogatózó játékot követően bombagóllal szerzett vezetést az ellenfél, majd még mielőtt a sokkból magunkhoz tértünk volna, rögtön növelte is az előnyét. Fokozatosan lendültünk játékba, jöttek is a helyzetek, de kapufánál többre egy darabig nem jutottunk. A második félidőben már 4-1-re elhúzott a fehér mezes rivális, a végén azonban jól hajráztunk, és egygólosra mérsékeltük a vereséget. Ez azt jelentette, hogy a Tüzesvíz ellen bármilyen arányú győzelem elég lehetett volna a továbbjutáshoz.

TÜZESVÍZ - LEVSZKI ZSÓFIA 3-0 (1-0)

Mivel győzelmi kényszerben voltunk, kezdeményezőleg léptünk fel, és két óriási ziccert dolgoztunk ki az első öt percben, sajnos az ellenfél kapusa mindkétszer földöntúli bravúrral hárított. Ahogy persze lenni szokott, a Tüzesvíz viszont az első valamirevaló helyzetéből gólt szerzett, majd növelte is előnyét. A folytatásban teljesen beszorítottuk őket a kapujuk elé, ám egy kontrából eldőlt minden, és ekkor már feladtuk lélekben. Igencsak rövidre sikeredett tehát számunkra a 2010-es pécsi torna, nem tudtuk megismételni az egy évvel korábbi nagy menetelést. Két nem verhetetlen, de masszív, hajtós csapattal találkoztunk, melyek ezúttal jobbak voltak, így megérdemelten jutottak tovább.

TÜZESVÍZ - MÁGUSOK 3-1

MÁGUSOK - CEL FC 3-0 (játék nélkül)

TÜZESVÍZ - CEL FC 3-0 (játék nélkül)

A csoport végeredménye:
1. TÜZESVÍZ 9 pont
2. MÁGUSOK 6
3. Levszki 3
4. Cel FC 0
*
Csoportellenfeleink közül a Mágusok gárdája egészen a döntőig menetelt, ott azonban végül 3-2-re, aranygóllal kikapott a Gold Car együttesétől, így a bátaszéki alakulat vihette haza a kupát.

KÉPGALÉRIA (ISMÉT MAGDI JÓVOLTÁBÓL) ITT

  Kapcsolódó cikkek:

  Nincs kijelölve kapcsolódó cikk.

<< vissza a címlapra  
<< vissza a Kupák, Tornák híreihez