Induló oldalLevszki hírekTéli terembajnokság hírekTanuló utcai bajnokságA Levszki korábbi honlapja

 


Nestea Országos Strandlabdarúgó Grand Prix 2011, Szuperdöntő
Sima vereségekkel búcsúztunk

Ambrus T., Deák Zs. - Sasics M., Barnácz J., Szabó A., Papp E. - Vörösmarty T., Kővári M., Takács M., Botos G.



Amit elterveztünk, sikerült végrehajtani: a Szuperdöntőre, melybe éppen hogy, de nyolcadikként becsúsztunk, meg tudtuk erősíteni a csapatot, ezzel némi reményt keltve, hogy a tisztes helytálláson túl akár komolyabb bravúrt is végrehajthatunk a Grand Prix-sorozatban. Csatlakozott hozzánk ugyanis a tavaly homokon meggyőző teljesítményt nyújtó Barnácz Józsi és Kővári Marci mellett Takács Marci is, aki 2008-ban és 2010-ben is besegített nekünk, és Pappa Bandit is sikerült lecsábítani a már megszokott helyszínre, a siófoki Nestea Beach Arénába. Hiányzott viszont Polgár Tomi, aki előtte valamennyi selejtezőn jelen volt. A csoportunk bombaerősnek ígérkezett, hiszen a lellei tornát megnyerő, excorradósokkal teletűzdelt Miller Pub, a végső győzelemre szintén esélyes Blue Jeans és az ugyancsak a legjobbak közé tartozó Sprint FC volt az ellenfelünk.


(galéria megtekintéséhez kattints a képre!)

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK:

SPRINT FC - LEVSZKI ZSÓFIA 5-1 (0-0,2-0,3-1)
Gólszerző: Vörösmarty
Kiállítva: Kővári

Történetünk első 36 perces meccsét játszottuk homokon, hiszen a Szuperdöntőben a nemzetközi szabályok az érvényesek, három harmaddal. (Tavaly a legjobb 12 között még kétszer 12 perc volt a játékidő.) Az első felvonást kiegyenlített küzdelem jellemezte, kevés igazi lehetőséggel, de már ekkor látszott, hogy bizony a Barnácz-Kővári-Takács triónak szüksége lett volna egy-két "bemelegítő" tornára, hogy a tavalyi formájukat hozzák, nehezen tudtak alkalmazkodni a körülményekhez. Egy picit szerencsés góllal aztán a második periódus elején vezetést szerzett a Sprint, amely ettől kezdve nyugodtabban játszhatott, ráadásul kapusa remek napot fogott ki. Egy vitatható ítélet után sajnos Kővári Marci elvesztette a fejét, amiért piros lapot kapott, ráadásul ezt követően még a lelátón is folytatta a reklamálást, így számára eltiltása miatt be is fejeződött a hétvége. A kétperces emberhátrányt ugyan kivédekeztük, de utána a Sprint újabb és újabb hibánkat tudta kihasználni, így Vörösmarty Tomi gólja csak a szépítéshez volt elegendő. Kijózanító vereséget szenvedtünk az így is nagyon erős, de legjobb góllövőit nélkülöző Sprinttől, sokkal simábbat, mint egy éve Lellén.

MILLER PUB - LEVSZKI ZSÓFIA 7-2 (2-0,2-1,3-1)
Gólszerzők: Késedi (öngól), Vörösmarty
Kiállítva: Barnácz

Ács Gábor, Biczi Gábor, Késedi Gábor, Simonyi Gábor, Ughy Márk. Veretes névsor, közülük bárkit szívesen elfogadnánk a csapatunkba, hiszen valamennyien a három éve még idehaza taroló Corrado klasszisai voltak, ma is a hazai mezőny legjobbjai közé tartoznak, sajnos most a tatabányai Miller Pubot erősítették, amely így toronymagas favoritja is volt a tornának. Ennek megfelelően, bár masszívan védekeztünk és időnként veszélyes kontráink is voltak, megerőltetés nélkül húztak el tőlünk, és ezúttal is becsúszott egy fegyelmezetlenség: újabb meglepő bírói ítélet után Barnácz Józsi ordította le a játékvezető fejét, ő is piros lappal gazdagodott és tőle is elbúcsúztunk, vagyis tovább fogyatkozott a keretünk...Ezt követően (is) már csak az volt a kérdés, mennyivel ússzuk meg, végül 2-7-tel zártunk...

BLUE JEANS - LEVSZKI ZSÓFIA 5-1
Gólszerző: Sasics

Némi kis "baleset" történt a szombat éjszakai nem hivatalos szezonzáró bankett közben Ambrus Kapitánnyal, aki így nem tudott részt venni a Levszki utolsó csoportmeccsén, szerencsére kisegített minket az a Deák Zsombor, aki nagypályán Botos Gabiáék VTSK-s csapattársa volt a nyárig. Nem mellesleg kispályán védeni szokott, így ő foglalta el az 1-es pozíciót. Nem is okozott csalódást, több nagy védéssel vétette észre magát, és ezúton is köszönjük, hogy vállalta a szereplést. A Blue Jeans ellen persze nem sok esélyünk volt, bár Sasics góljával még egyenlítettünk, és nem is játszottunk rosszul: Takács Marci többször is a kapufát találta el, vagyis a szerencse most sem állt mellénk. Ennek ellenére az 5-1-es végeredmény reálisnak mondható.

A CSOPORT TOVÁBBI EREDMÉNYEI:
MILLER PUB - SPRINT FC 12-5
MILLER PUB - BLUE JEANS 4-3
BLUE JEANS - SPRINT FC 5-4

Továbbjutott: Miller Pub, Blue Jeans

ELŐDÖNTŐK:
BOHEMIANS - BLUE JEANS 5-4 (büntetőkkel)
MILLER PUB - KERESZTES LOVAGOK 6-5 (hosszabbítás után)

A 3. HELYÉRT:
KERESZTES LOVAGOK - BLUE JEANS 10-0 (játék nélkül)

DÖNTŐ:
MILLER PUB - BOHEMIANS 3-2

Így ért tehát véget idei szereplésünk strandfociban, és ha a végeredményt nézzük, vagyis hogy végre önerőből, visszalépések nélkül ki tudtuk harcolni a szuperdöntős szereplést, akár elégedettek is lehetnénk. A kép persze ennél árnyaltabb: Lellén valóban remekeltünk, ami előtt le a kalappal, ám a másik két selejtezőn - igaz, rendkívül tartalékosan - csak vereségeket szenvedtünk, így annak is köszönhetjük a bejutást, hogy a második tornán csak hat csapat szerepelt, mi pedig megkaptuk a hatodik helyért járó pontokat.
Ami a Szuperdöntőt illeti: ott sem alkottunk maradandót, megerősített kerettel sem volt esélyünk, a játékvezetők sorozatos furcsa ítéletei miatt pedig megint egy picit keserű a szánk íze. Voltak, akik emiatt jövőre már nem jönnének, de van annyira szép és izgalmas ez a játék, hogy ezt addig még szászor is átgondoljuk...A lényeg: gratulálunk a győztesnek és mindenkinek, aki részt vett a Grand Prix-n, és persze HAJRÁ LEVSZKI!

  Kapcsolódó cikkek:

  Nincs kijelölve kapcsolódó cikk.

<< vissza a címlapra  
<< vissza a Kupák, Tornák híreihez