Induló oldalLevszki hírekTéli terembajnokság hírekTanuló utcai bajnokságA Levszki korábbi honlapja

 


Császár Gyula Emléktorna, Balatonlelle
Helytálltunk az erős mezőnyben

Ambrus T., Nagyikvai R. - Sasics M., Papp B., Polgár T., Botos G. - Hegyi P., László B., Barnácz J., Kővári P.




(galéria megtekintéséhez kattints a képre!)

Szomorú apropóból került sor erre az elvileg amatőr csapatok számára kiírt, végül csaknem a teljes hazai élmezőnyt felvonultató tornára a balatonlellei Napfény Strandon: a néhai (?) Grand Prix-sorozat mindenesére, lelkére, a februárban tragikus hirtelenséggel elhunyt Császár Gyulára, alias Csaszira emlékeztünk.
Tizenhárom együttes nevezett, melyeket két négyes és egy ötös csoportba soroltak. Mi az egyik kvartettbe kerültünk a GP-címvédő Miller Pub-Buzás, az "ősi" rivális Bohemians és a Borsodi társaságába. A cél az első két hely valamelyikének megszerzése volt, de akár a harmadik pozíció is negyeddöntőt érhetett, ehhez jobb eredményt kellett elérni a másik négyes brigád harmadik helyezettjénél.
Az első napon két sorral álltunk fel: Ambrus kapus előtt a Sasics, Papp, Polgár, Botos négyes, illetve a dupontos különítmény, a Hegyi, László, Barnácz, Kővári kvartett szerepelt.

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK:

LEVSZKI ZSÓFIA - BORSODI 9-1 (4-0)
Gólszerzők: Botos 3, Polgár 3, Barnácz 2, Sasics

Tudtuk, hogy ez a meccs bemelegítésnek sem lesz jó, hiszen a szponzor által kiállított hobbicsapat volt az ellenfelünk. Feltűnő volt, hogy a "levszkis" sorunk mennyivel komolyabban veszi a találkozót, ezt jelezte az is, hogy kvázi 7-0-ra "győzött" a másikkal szemben. A lényeg itt a biztos győzelem volt, egyedül a bekapott gólért volt kár.

MILLER PUB-BUZÁS - LEVSZKI ZSÓFIA 4-1 (3-1)
Gólszerző: Papp

A torna első számú favoritja, a többek között Simonyi Gáborral, Biczi Gáborral és Ács Gáborral felálló Miller Pub ellen a tisztes helytállásban bíztunk, de az elején alaposan megleptük őket: Papp Bandi gólja után további helyzeteink voltak, sajnos ezek kimaradtak. Ezt követően beleerősített az ellenfél, és fordított még a szünet előtt. A második félidő egy újabb Miller-találatot és egy elszórakozott büntetőt hozott, a 4-1-es végeredmény abszolút vállalhatónak mondható számunkra.

BOHEMIANS - LEVSZKI ZSÓFIA 4-4 (2-0), büntetőkkel: 1-0
Gólszerzők: Barnácz 2, Kővári, Botos

Lassan mumusunknak számít a nyíregyházi Bohemians (korábban Ke-Víz), melyet korábban nem egyszer le tudtunk győzni, az elmúlt években azonban rendre alulmaradtunk velük szemben, olykor - mint most is - büntetőkkel. Mi kezdtünk jobban, megvoltak a helyzetek, de ezek kimaradtak, az ellenfél viszont két távoli lövéssel meglépett. A második játékrészben nagyot küzdöttünk, feljavult a dupontos sorunk, mindenekelőtt Barnácz Józsi teljesítménye, így megérdemelten egyenlítettünk, sőt a végén közelebb álltunk a győzelemhez. A szétlövésnél Gere lövését védte Ambrus kapus, de előtte Kővári is hibázott, majd miután Barnácz pontatlanul célzott, a Bohemians csatára megnyerte a találkozót csapatának.
Végül tehát harmadikok lettünk a csoportban, de jobb gólkülönbséggel, mint a Sprint a másik négyesben, így becsúsztunk a vasárnapi negyeddöntőbe.

MILLER PUB-BUZÁS - BOHEMIANS 6-1
BOHEMIANS - BORSODI 7-1
MILLER PUB-BUZÁS - BORSODI 7-2

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE:
1. MILLER PUB-BUZÁS 9 PONT
2. BOHEMIANS 5
3. LEVSZKI 3
4. Borsodi 0

NEGYEDDÖNTŐ:

BLUE JEANS - LEVSZKI ZSÓFIA 2-2 (2-0), büntetőkkel: 1-0
Gólszerzők: Polgár, Papp

Jobbik csoportharmadikként az A jelű négyes első helyezettjével, a Blue Jeansszel találkoztunk, melynek egy teljes sora nem tudott résztvenni a vasárnapi meccseken. Igaz, nálunk ugyanez volt a helyzet, a Hegyi, László, Barnácz, Kővári kvartett Budapesten maradt. Polgár Tomi ráadásul sérülten vállalta a játékot, szerencsére kisegített minket a közelben nyaraló Nagyikvai Ronald, aki beállt a kapuba, Ambrus Kapitány pedig kijött a mezőnybe. A láthatóan az erejével is tartalékoló Blue Jeans némi szerencsével tett szert kétgólos előnyre az első félidőben, a második találat előtt erősen véleményes szabadrúgást ítélt nekik a játékvezető. Közben Papp Bandi dupla kapufát fejelt, később pedig Botos Gabi is eltalálta a lécet. Igaz, kontrákból riválisunk is veszélyeztetett, mégis, hatalmas szívvel küzdve, Polgár Tomi és az utolsó pillanatokban betaláló Papp Bandi révén ki tudtunk egyenlíteni.
Jött az a fránya büntetőpárbaj, melyet "természetesen" elveszítettünk, már az első sorozatban a kapufára zúdította a labdát az egyébként szenzációsan játszó Papp.

A legjobb nyolc között búcsúztunk tehát, de emelt fővel, mert valamennyi meccsen volt tartásunk, ennél jobb eredmény már földön túli bravúr lett volna tőlünk. Ezzel véget is ért számunkra a strandfociszezon, folytatás az angyalföldi bajnokság őszi idényében, szeptember 3-án.

A MILLER PUB NEM KEGYELMEZETT

A viadalt végül a papírformának megfelelően a Miller Pub-Buzás nyerte, mely a döntőben 6-4-re verte a szintén válogatott játékosokat felvonultató Top FC Gyöngyöst. A 3. helyért: Keresztes Lovagok - Blue Jeans 2-2, büntetőkkel: 1-0.

  Kapcsolódó cikkek:

  Nincs kijelölve kapcsolódó cikk.

<< vissza a címlapra  
<< vissza a Kupák, Tornák híreihez