Induló oldalLevszki hírekTéli terembajnokság hírekTanuló utcai bajnokságA Levszki korábbi honlapja

 


Fürdővárosok Strandfoci Grand Prix Kupája, abádszalóki állomás
Megvan a nagydöntő - Miro brutális sérülésével

Deák Zs./Ambrus T. - Sasics M., Polgár T., Barnácz J., Botos G., Takács M., Csányi T., Veperdi M.




(galéria megtekintéséhez kattints a képre!)

Öt év hosszú idő. Ennyi telt el azóta, hogy utoljára Abádszalókon jártunk, mivel azonban a néhai strandfoci Grand Prix-sorozat utódjának számító Fürdővárosok GP Kupája négy selejtezője közül az egyiken el akartunk indulni, beneveztünk a Tisza-tó parti település által rendezett viadalra. Ez volt az utolsó a sorban, ezen az egy megméretésen igyekeztünk annyi pontot összekuporgatni, hogy beférjünk az összesített rangsor első tizenhat helyezettje közé, ezzel kivívjuk a jogot a július 27-28-i, balatonboglári Szuperdöntőn való részvételre. Ehhez emberi számítás szerint a csoportunkból kellett továbblépnünk, ami azért reális célkitűzés volt, hiszen egy nem túl erős ötösben kellett minimum a harmadik helyen végeznünk. A létszámunkkal azonban gondok akadtak, Ambrus Kapitányon, Botos Gabin, Polgár Tomin és Sasics Mirón kívül csak Barnácz Józsi, Deák Zsombi és Takács Marci tudott eljönni, így két cserével álltunk fel, ami azért ebben a sportágban nem valami sok. Ráadásul tudtuk, hogy a Barnácz-Takács kettős csak szombaton tud ott maradni, így az esetleges vasárnapi szereplésünk még aggasztóbbnak tűnt. Mindegy: csak jussunk el addig - ez volt a jelszó...

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK

LEVSZKI ZSÓFIA - HANGULAT 7-3 (4-0)
Gólszerzők: Barnácz 3, Takács 2, Botos, Polgár

Ellenfelünk szerény képességű, de viszonylag kemény csapatot alkotott, hamar kiderült, hogy ezt a meccset könnyedén hozhatjuk. Barnácz Józsi nagyon elkapta a fonalat, szebbnél szebb gólokat szerzett, és Takács Marci is fokozatosan kezdett belelendülni. A magabiztos győzelmet Sasics Miro sérülése árnyékolta be, akit az egyik védő rúgott meg brutálisan. Mint később kiderült, a sérülés súlyos lett.

LEVSZKI ZSÓFIA - QUANTANAMERA 4-4 (1-3), büntetőkkel: 9-8
Gólszerzők: Barnácz 2, Takács 2

Kicsit álmoskásan játszottunk az első félidőben, hibáinkat kihasználva pedig a narancsmezesek könnyű gólokat tudtak szerezni. A folytatásban próbáltunk felpörögni, de úgy tűnt, a ravasz, rutinos ellenfél ki tudja húzni a végéig. Másfél perccel a vége előtt Takács Marci hozott fel minket 4-3-ra, majd nem sokkal később ugyanő egyenlített. A sokadik kőkemény belépő kiverte nálunk a biztosítékot, a hevesen reklamáló Sasics Miro előbb sárga lapot, majd egy törlesztésért pirosat kapott, így kizárta magát a büntetőpárbajból, és automatikusan kapott egy egymeccses eltiltást. Igaz, egyre komolyabb fájdalmai miatt már amúgy sem lépett újra homokra.
A büntetőknél úgy tűnt, senki nem "akar" hibázni, az első nyolc sorozatban mindenki betalált (nálunk, miután mindenki sorra került, Barnácz Józsi, Takács Marci és Botos Gabi másodszor is rúghatott), ám utána a kapuban Deák Zsombit váratlanul felváltó Ambrus Kapitány kivédett egy lövést, így miénk lett a két pont!

LEVSZKI ZSÓFIA - MAKÓ FC 5-4 (3-0)
Gólszerzők: Barnácz 2, Takács, Polgár, Deák

Az első két riválisunkhoz képest erősebb együttes következett, a makóiak rengeteg cseréje és nagyjából tizenöt évvel alacsonyabb átlagéletkora kemény meccset sejtetett. Ehhez képest uraltuk a játékot, a második félidő elejére négy góllal is elhúztunk, ám aztán kicsit lankadt a koncentráció, a zöldek kaptak egy erősen vitatható büntetőt is, és fél perccel a vége előtt ki is egyenlítettek. Szerencsére a középkezdés után Deák Zsombi bombagólja mégis az újabb győzelmünket - és egyben a biztos továbbjutást (sőt csoport második helyet) - jelentette.

FÜREDI SZENTEK - LEVSZKI ZSÓFIA 6-1 (4-1)
Gólszerző: Takács

Nemcsak az abádszalóki torna, hanem az egész bajnokság egyik legjobb, legképzettebb csapata várt ránk zárásként, csakhogy egy cserével, a negyedik mérkőzésünket játszva már egy holtfáradt társaság próbálta felvenni a harcot - nem sok sikerrel. Ellenfelünk nem ütközött komoly ellenállásba, tulajdonképpen mindenki tisztában volt vele, hogy ezt a találkozót simán el fogjuk veszíteni. Ennek ellenére dicséretet érdemel a társaság, mert ilyen kis létszámban is jó eredményt ért el, simán lépett a negyeddöntőbe, igaz, Barnácz Józsi és Takács Marci haza kellett, hogy utazzom.

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE:
1. FÜREDI SZENTEK 9 pont
2. LEVSZKI ZSÓFIA 8
3. MAKÓ FC 6
4. Quantanamera 4
5. Hangulat 3

NEGYEDDÖNTŐ

HAMZA-BUZÁS FC - LEVSZKI ZSÓFIA 10-0 (5-0)

Két legjobbunk távozása után az is egyértelművé vált, hogy Sasics Miro nem tud játszani a sérülése miatt, így ahhoz, hogy egyáltalán ki tudjunk állni csere nélkül (!) az egyik topfavorit ellen, kellett az időközben megérkező, strandfocit viszont korábban soha nem játszó Csányi Tibi (TPS Csiga) segítsége is. Magára a meccsre kár sok szót fecsérelni, a 2x12 percet komolyan vevő Hamza-Buzás valósággal átgázolt rajtunk.

AZ 5-8. HELYÉRT

MAKÓ FC - LEVSZKI ZSÓFIA 9-2 (3-2)
Gólszerzők: Polgár, Botos

A makóiak számára remek alkalom kínálkozott a visszavágásra a szombati vereségért, hiszen gyakorlatilag lenullázott aksikkal, megfogyva és egyben megtörve, további sérültekkel (Botos Gabi, Deák Zsombi) álltunk ki ellenük, igaz, a fiatal Veperdi Mátyást, akit életünkben ott láttunk először, beszerveztük, de ez azért így is soványnak tűnt. Az első játékrészben ennek ellenére partiban voltunk, kétszer is vezettünk, a folytatásban viszont végleg elkészültünk az erőnkkel, ekkor már csak a számszerű végeredmény volt kérdéses.

A 7. HELYÉRT

T.T.I.SZ. - LEVSZKI ZSÓFIA 5-0 (játék nélkül)

A helyosztóra már nem álltunk ki, nem láttuk értelmét, igaz, az egész vasárnapi szereplésben sem volt ráció, de a lényeg, hogy 23 megszerzett pontunkkal, a tizenhatodik helyen kiharcoltuk a szuperdöntős részvételt. Kérdés, milyen kerettel tudunk ott lenni Balatonbogláron, ez még komoly szervezőmunkát igényel.

Sasics Miro: lábközépcsonttörés

A focin kívül ilyenkor a buliprogram is hangsúlyt szokott kapni a csapatnál, de nem csak azért mellőzzük ezt a témát ebben a bejegyzésben (azért az esti vacsoráról készült fotókat mellékeltük a cikk galériájába), mert a hangulat messze nem idézte a régit. Vasárnap délután ugyanis szomorú diagnózist állítottak fel a János Kórház ügyeleti osztályán: az Abádszalókon megsérült Sasics Mirónak lábközépcsonttörése van, ami műtétet és legalább 4-6 hetes kényszerpihenőt jelent a számára.

  Kapcsolódó cikkek:

  Nincs kijelölve kapcsolódó cikk.

<< vissza a címlapra  
<< vissza a Kupák, Tornák híreihez