Induló oldalLevszki hírekTéli terembajnokság hírekTanuló utcai bajnokságA Levszki korábbi honlapja

 


XVI. Baranya-Hahn Kupa, Pécs
Nem sokon múlott a továbbjutás

LEVSZKI: Ambrus T. – Sasics M., Suhaji T. – Szőke T., Cservenák G., Kaszás R. - Botos G., Bokros B.



Mivel nem tűnt biztosnak, hogy 2008 januárjában megrendezik a „kisebbik” pécsi tornát, a Zengő Kupát, úgy döntöttünk, hogy benevezünk a decemberi Baranya Kupára, ahol már évek óta nem vettünk részt. A sorsolásunk nem volt rossz, hiszen két helyi csapat, a Kamino.hu és az MNB mellett csak egy igazán nagy halat, a kiskunhalasi Cel FC-t fogtuk ki a csoportunkban, amelynek küzdelmeire ezúttal a Széchenyi Csarnokban került sor. Voltak hiányzóink bőven, de csatlakozott hozzánk Szőke Tomi és Bokros Bálint, így végül két cserével álltunk ki. Legalábbis a második meccstől, amikorra Kaszás Rudi befutott.

KAMINO.HU – LEVSZKI ZSÓFIA 2-1 (2-0)

Krónika
5. perc: Egy takarásból leadott lövésbe Ambrus csak beleérni tudott. (1-0)
8. perc: Botost felöklelték az ellenfél térfelén, de a bíró háttal a pályának a zsüriasztallal cseverészett, így ezt nem látta, a kontrából pedig növelte előnyét a Kamino. (2-0)
17. perc: Szőke lépett be a hatoson belülre, majd némi színészi teljesítménynek is köszönhetően a földre került. A megítélt büntetőt maga a sértett vágta be. (2-1)

Nagy-nagy szívfájdalmunk, hogy gyakorlatilag bárhol járunk az országban, nagyon alacsony színvonalú játékvezetéssel találkozunk. Ez most sorsdöntő volt, hiszen egy felháborító gólt kaptunk az első félidőben. A folytatásban ugyan kaptunk egy jóindulatú büntetőt, de az első baki sokkal súlyosabbnak számított, mert azzal nőtt megnyugtatóra a különbség az ellenfél számára, mi pedig csak futhattunk az eredmény után. A második 12 percben felbillent a pálya, mindent egy lapra feltéve rohamoztunk, de egyenlíteni már nem sikerült.

LEVSZKI ZSÓFIA – MNB 4-1 (1-0)

Krónika
6. perc: Labdaszerzés után Botos bombázott a kapuba. (1-0)
14. perc: Szép támadás végén Bokros passzát Botos értékesítette. (2-0)
16. perc: Ismét Botos talált be. (3-0)
19. perc: Sasics majdnem öngólt lőtt, Ambrus még védett, a kipattanót azonban bevágták. (3-1)
21. perc: Bokros indítása után Botos pöccintett a hálóba. Mesternégyes!

Ezúttal egy gyengébb képességű ellenféllel találtuk szembe magunkat, de mi is kezdtünk belejönni, és ezen a meccsen már Kaszás Rudi is velünk volt. Szép támadásokat vezettünk, szép gólokat lőttünk, Botos Gabi mesternégyese pedig önmagáért beszél. Akár nagyobb is lehetett volna a különbség a végén.

CEL FC - LEVSZKI ZSÓFIA 6-1 (3-1)

Krónika
4. perc: Kontrából szerzett vezetést az ellenfél. (1-0)
8. perc: Szép támadás futott a pályán, amelynek végén Suhaji helyezett a kapuba. (1-1)
10. perc: Eladtuk a labdát, büntetett a Cel. (2-1)
12. perc: Újabb ellentámadásból kaptunk gólt. (3-1)
16. perc: Kőkemény lövéssel nőtt a különbség. (4-1)
20. perc: Sakk-mattra kijátszottak minket. (5-1)
22. perc: Megint létszámfölény, megint halasi gól. (6-1)

Igazi összeszokott, rutinos kispályás csapat volt az ellenfelünk, amely komoly eredményekkel rendelkezett, márpedig tudtuk, hogy csak egy bravúrral, nevezetesen egy győzelemmel juthatunk tovább. Az első félidőben kifejezetten jól tartottuk magunkat, többet támadtunk, több helyzetünk volt, az ellenfél a kontrákra rendezkedett be. Sajnos a kapusuk nagyon jó napot fogott ki, rutinos csatáraik pedig hidegvérrel kihasználták a lehetőségeket. A játékrész végét elszúrtuk, pedig a 3-1 nem volt reális. A folytatásban muszáj volt nagyon kitámadnunk, így alaposan kinyíltunk, a szellős védekezésünket kihasználva pedig a Cel eldöntötte a meccs sorsát. Az eredmény túlzott volt, de a lényeg az, hogy az első meccs döntőnek bizonyult számunkra, ott úszott el a továbbjutás. Nem csak miattunk, de azért tegyük a szívünkre a kezünket: messze voltunk a csúcsformánktól…

Cel FC – MNB 2-0
Cel FC – Kamino.hu 6-1
Kamino.hu – MNB 8-0

A csoport végeredménye:
1. Cel FC 3 3 - - 14-2 9
2. Kamino.hu 3 2 - 1 11-7 6
3. Levszki 3 1 – 2 6-9 3
4. MNB 3 - - 3 1-14 0

  Kapcsolódó cikkek:

  Nincs kijelölve kapcsolódó cikk.

<< vissza a címlapra  
<< vissza a Kupák, Tornák híreihez