Induló oldalLevszki hírekTéli terembajnokság hírekTanuló utcai bajnokságA Levszki korábbi honlapja

 


XXVI. Nyomdász Old Boys Kupa, Pécs
A kötelezőt hoztuk, a bravúr elmaradt

Garancsi A. - Polgár T., Suhaji T., Sasics M. - Szabó Z., Botos G. - Bajzák T., Kaszás R., Ambrus T.




(galéria megtekintéséhez kattints a képre!)

Hihetetlen, hogy megint eltelt egy év, de nem volt mit tenni: elérkezett december első hétvégéje, vagyis Pécs felé vettük az irányt, ahol pár éve már az ottani szenior tornán, a Nyomdász Kupán próbálunk szerencsét. Ezúttal valóban Pécs volt a helyszín, befejeződött ugyanis a Gandhi Csarnok felújítása, így visszatértünk a jól ismert létesítménybe, ahol sok nagy csatát megéltünk már az elmúlt közel két évtizedben (1997-ben jártunk először Pécsett, igaz, akkor még a legendás Barany Kupát rendezték ott).
A tavalyi hét csapat után idén valamivel jobb volt a helyzet, hiszen tizenhárom együttes nevezett, igaz, pont a mi egyik csoportellenfelünk, a Kaposvári Rákóczi visszalépett, így csak két riválisunk volt, az egyaránt pécsi Amatőrök és az Alpas Sport. Az első két hely garantált továbbjutást érhetett, de még a harmadik pozíció is reményt adhatott, szóval nem tűnt megoldhatatlannak a feladat.
A tavalyi keretünkből Ambrus Kapitány, Bajzák Tibi, Garancsi Atti, Sasics Miro és Suhaji Tomi állt ismét rendelkezésre, és eljött Botos Gabi, Kaszás Rudi, Polgár Tomi és Szabó Zoli is. Miro szűk egy év után lépett újra pályára a Levszkiben, Gabi viszont az elmúlt hónapokban a siófoki Kamino Kupa mellett néhány kinti bajnokin is kisegített minket.

CSOPORTKÖR

LEVSZKI ZSÓFIA - AMATŐRÖK 3-3 (2-3)
Gólszerzőink: Botos 2, Kaszás

Az előzetes információk alapján előbb az erősebb csoportriválisunkkal találkoztunk, méghozzá nem 2x14, hanem 2x20 perces mérkőzésen, megegyeztünk ugyanis, hogy mivel mindenki két, nem pedig három meccset játszik az első napon ebben a társaságban, ne vesszen kárba olyan sok játéklehetőség. Az első tíz percben nem igazán találtuk a ritmust, veszélyes támadásokat vezetett az ellenfél, és nem volt meglepetés, hogy szerzett is két gólt. Kicsit megijedtünk, nehogy egy nagy zakó legyen a vége, de szó sem volt összeomlásról: a nagy kedvvel játszó - egyébként ballábas - Botos Gabi előbb jobbal, majd fejjel (!) talált be, vagyis hamar egyenlítettünk. Sajnos még a fordulás előtt jött egy újabb hiba, így újra szaladnunk kellett az eredmény után, de sikerrel tettük, mert a második félidőben egy szép akció végén Botos Gabi átadását Kaszás Rudi értékesítette. A hajrában a védekezésre helyeztük a hangsúlyt, és meg is tudtuk őrizni az eredményt, így máris eldőlt, hogy mindenképpen továbbjutunk ebből a trióból, a kérdés csak az volt, hányadik helyen. (Az előző csoport harmadikjának rosszabb volt a mutatója.)

LEVSZKI ZSÓFIA - ALPAS SPORT 5-2 (2-0)
Gólszerzőink: Kaszás 2, Botos, Ambrus, Bajzák

Pihenő nélkül, egy bravúros döntetlen után kellett azonnal pályára lépnünk a másik pécsi csapat ellen, amelynek így át is adtuk a kezdeményezés jogát, és a kontrákra rendezkedtünk be. Ez a számításunk be is jött, mert ellenfelünk nem volt túl határozott a kapunk előtt, védekezésben pedig több hibát is elkövetett. Ezeket előbb Kaszás Rudi használta ki (kétszer is), majd jöttek az újabb gólok is, így már 5-0-ra is vezettünk. A végén még közelebb jött kicsit az Alpas, de így is simán lett meg a három pont, ami végül azt jelentette, hogy másodikként lépünk tovább.

AMATŐRÖK - ALPAS SPORT 5-0

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE:
1. AMATŐRÖK 4 pont (8-3)
2. LEVSZKI 4 pont (8-5)
3. Alpas Sport 0 pont

NEGYEDDÖNTŐ

DUPLEX-ROTA - LEVSZKI ZSÓFIA 3-1 (1-1)
Gólszerzőnk: Kaszás

A torna főtámogatója, a Duplex-Rota csapatával csaptunk össze a legjobb négy közé jutásért, amely meggyőző játékkal lett szombaton csoportelső, és egyértelműen favoritnak számított. Mi kissé fásultak voltunk az éjszakai buli és az előző napi két 40 perces csata után, de a védekezéssel nem volt gond, kevés igazi gólhelyzetet engedélyeztünk a sárga mezeseknek. Sőt, miután Ambrus Kapitány mellel Kaszás elé tálalt, a remek formát mutató, hamarosan apukává váló támadó kilőtte a jobb alsót, vagyis vezettünk. Egy ravasz góllal sajnos viszonylag hamar egyenlített a Duplex, majd fordulás után folytatódtak a pécsi rohamok, de továbbra sem tudtak a kapunk közelébe férkőzni. Egy elképesztő átlövésből viszont így is át tudták venni a vezetést, majd miután a végén kitámadtunk, szinte a lefújás pillanatában egy kontrából be is biztosították - egyébként megérdemelt - győzelmüket.

Összességében elmondhatjuk, hogy a csoportból illett továbbjutnunk, ez harcos, taktikus játékkal össze is jött, a Duplex ellen viszont nem tudtuk borítani a papírformát.

AZ ÉJJEL SOHA NEM ÉRHET VÉGET...

Természetesen szombat éjjel egy kis lazítás is belefért a csapat számára, a játékosok többsége a Cameleon Bárban múlatta és mulatta az időt, ahol általános meglepetésre a sérült Szabó Atti is feltűnt! Képek a galériában!

A DUPLEXÉ LETT A KUPA

Úgy látszik, rendre jó ómennek számítunk, mivel a tavalyi év után (akkor a Cel ejtett ki minket, majd meg is nyerte a tornát) ezúttal is az a csapat emelhette magasba a trófeát, amely ellen kiestünk. A Duplex-Rota sikerének értékét növeli, hogy egyetlen cserével küzdötték végig a meccseket. A második helyen a FIFA 2005 Kárpáti Kálmán FC, a harmadikon pedig a Cel FC végzett.

  Kapcsolódó cikkek:

  Nincs kijelölve kapcsolódó cikk.

<< vissza a címlapra  
<< vissza a Kupák, Tornák híreihez