Induló oldalLevszki hírekTéli terembajnokság hírekTanuló utcai bajnokságA Levszki korábbi honlapja

 


XXVIII. Nyomdász Old Boys Kupa, Pécs
Kiváló játék, erős mezőnyben ismét a négy között végeztünk!

Garancsi A. - Polgár T., Suhaji T., Sasics M. - Korda K., Szabó A., Botos G. - Kaszás R., Ambrus T.




(galria megtekintshez kattints a kpre!)

Bár fiatalabbak mi sem leszünk, azért természetesen ebben az évben is beneveztünk a hagyományos pécsi teremtornára (amely évek óta immár öregfiúk-viadalként szolgál). Az elmúlt évekhez képest több csapat, szám szerint tíz indult. Két ötös csoportban kellett megcsípni a továbbjutást jelentő első két hely valamelyikét. Keretünkben ott volt a jelenlegi alapemberek mellett három régi motoros, Botos Gabi, Sasics Miro és Korda Kálmi is, utóbbi ráadásul új oldaláról mutatkozott be a Levszkiben, hiszen először játszott a mezőnyben. Célunk most is a szokásos volt: négy közé kerülés a tornán, valamint "tisztes helytállás" az éjszakában is.:)

CSOPORTKÖR

LEVSZKI ZSÓFIA - ÁLLÁS-PONT 4-2 (3-0)
Gólszerzőink: Szabó A. 2, Kaszás, Sasics

Rögtön egy régi ismerős ellen kezdtük szereplésünket, az Állás-Pontot tavaly a csoportban 8-0-ra vertük, aztán a bronzmeccsen már nehezebb dolgunk volt ellenük, de 0-2-ről fordítva 3-2-re ismét mi győztünk. Most is a miénk lett a három pont, méghozzá viszonylag magabiztosan. Szép gólokkal a második félidő elejére már 4-0-ra elhúztunk, utána viszont egy kicsit kiengedtünk, hiszen szerettünk volna spórolni a további három mérkőzésünkre. A győzelem azért nem forgott veszélyben.

LEVSZKI ZSÓFIA - FUTBALLFERIA SC 6-1 (4-0)
Gólszerzőink: Botos 2, Kaszás 2, Polgár, Suhaji

A csoport leggyengébbjének tűnő együttese ellen is ellentmondást nem tűrően futballoztunk az első játékrészben, gyakorlatilag már ekkor eldőlt a találkozó. Masszívan, fegyelmezetten védekeztünk, gyors ellencsapásainkkal szemben pedig nem volt ellenszere riválisunknak. Tudtuk persze, hogy a java még hátra van.

DUPLEX-ROTA - LEVSZKI ZSÓFIA 2-1 (1-1)
Gólszerzőnk: Polgár

A torna egyik favoritja, a volt focistákkal felálló, kiváló játékerőt képviselő Duplex-Rota ellen folytattuk, amely nem mellesleg a főtámogató csapata is volt egyben. Jól is kezdtek a sárga mezesek, de a szerencs is kellett ahhoz, hogy vezetést szerezzenek. Nem estünk össze, sőt Polgár Tomi ravasz góljával még a fordulás előtt egyenlítettünk. A második félidőben hatalmas erőket mozgósított a győzelem érdekében a Duplex, ekkor már csak egy-egy kósza kontrára futotta az erőnkből, és végül ha nehezen is, de kicsikarta a győzelmet az esélyesebb ellenfél.

LEVSZKI ZSÓFIA - DIANA OLD BOYS 5-0 (3-0)
Gólszerzőink: Kaszás 2, Szabó A. 2, Polgár

A saját kezünkben volt a sorsunk, hiszen tudtuk, hogy bár a csoportelsőség elúszott, már egy döntetlennel is megcsípjük a másik továbbjutó helyet. A mi malmunkra hajtotta a vizet, hogy a Diana egyik legjobbjának akkorra már el kellett mennie, és láthatóan több energia maradt bennünk a nap végére, mint nekik. Így aztán a vártnál kevésbé volt izgalmas a meccs, szép fokozatosan húztunk el vetélytársunktól, amely a második játékrészben már semmilyen komolyabb ellenállást nem tanúsított. Ezzel tehát teljesítettük az elvárásunkat, zsinórban negyedszer jutottunk a legjobb négy közé.

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE:
1. DUPLEX-ROTA 12 pont
2. LEVSZKI ZSÓFIA 9
3. Diana Old Boys 6
4. Állás-Pont 3
5. Futballferia SC 0

ÉJSZAKAI HARMADIK FÉLIDŐ

A jól sikerült csoportmeccsek után egy kis vacsora és iszogatás következett, majd a Kaszás-Korda-Sasics-Ambrus négyes koncenrtlátogatással (Pál Utcai Fiúk) és szolid táncikálással tette fel a koronát aznapi "teljesítményére" a Pécsi Est Café-ban, ezen a fronton különösen Miro érdemelt dicséretet!:)

ELŐDÖNTŐ

CEL FC- LEVSZKI ZSÓFIA 5-2 (1-1)
Gólszerzőink: Kaszás, Botos

A többszörös címvédő, most is első számú favoritként nyilvántartott Cel FC-vel játszhattunk a döntőért, akárcsak tavaly, és a kérdés az (is) volt, hogy mennyire bírjuk majd erővel, hiszen az elmúlt években rendre az volt a gond, hogy vasárnapra lemerültek az aksik. Borzasztóan kezdődött a meccs, a halasiak gyakorlatilag az első lövésükből vezetést szereztek, ekkor sokan azt gondolták, hogy gálázni fog az ellenfél. Mi azonban nem, merthogy előbb Kaszás Rudi elképesztő bombájával egyenlítettünk, majd a második félidőben Botos Gabi kotorta be a Sasics Miro lökete utáni kipattanót, vagyis ekkor már mi álltunk továbbjutásra! Sajnos a hajrában aztán beleerősített a Cel, és fordított, majd a végén egy-két szerencsés találatot is elérve, de megérdemelten győzött. Ennek ellenére a helytállás abszolút megvolt, dicséret illeti a társaságot.

A 3. HELYÉRT

DUPLEX-ROTA - LEVSZKI ZSÓFIA 0-0, büntetőkkel: 4-3

Visszavágásra készültünk a Duplex ellen a csoportkörben elszenvedett vereségért, de azért most is ők voltak a nagy esélyesek, egyrészt mert jó csapatuk van, másrészt pedig nekik ez csak a negyedik meccsük volt, miközben nekünk a hatodik. (Két riválisuk nem állt ki ellenük szombaton.) A várakozásoknak megfelelően nagy erőkkel támadtak a sárgák, a mi erőnkből jobbára csak a védekezésre futotta, hősiesen álltuk a sarat. A Duplex játékosai egyre frusztráltabbak lettek a hajrára, hogy nem sikerült betalálniuk, és az utolsó percekben nekünk is adódott meccslabdánk, végül azonban maradt a 0-0, és jöhettek a büntetők. Nálunk Sasics Miro, Kaszás Rudi és Szabó Atti nem hibázott, Botos Gabi és Ambrus Kapitány viszont igen, végül az ötödik sorozatban dőlt el a párharc a Duplex javára.
Negyedikek lettünk tehát, de ez a teljesítmény a valaha volt egyik legjobbnak számít a pécsi túráinkat illetően, büszkén térhettünk haza.

DÖNTŐ

CEL FC - TODOR-PET BAU KFT 2-0 (1-0)

  Kapcsold cikkek:

  Nincs kijellve kapcsold cikk.

<< vissza a cmlapra  
<< vissza a Kupk, Tornk hreihez