Induló oldalLevszki hírekTéli terembajnokság hírekTanuló utcai bajnokságA Levszki korábbi honlapja

 


Tippmix-kupa, országos döntő
Csak annak örülhettünk, hogy végül ki tudtunk állni…

Ambrus T. - Sasics M., Polgár T. - Szabó D., Cservenák G. - Kaszás R., Botos G.



Két héttel ezelőtt úgy éreztük sokan a csapatból, hogy fantasztikus sikert értünk el, és a sors adott nekünk egy lehetőséget arra, hogy valami maradandót alkossunk. Illetve pontosítsunk: már azzal, hogy az ország több pontján lezajlott selejtezők után bejutottunk a 16-os országos döntőbe, nagy sikert arattunk, és túlteljesítettük a célkitűzésünket. Az ember azt hihette, hogy ennek hatására csak nőtt a lelkesedés a játékosok körében, ehhez képest hidegzuhanyként értek minket a hírek: Szabó Zoli – bár velünk „selejtezett” – ezúttal átpártolt a kvalifikációban amúgy a pályán elvérző, visszalépés és egy kis ismeretség révén azonban a fináléba a kertek alatt mégis bekúszó (amúgy kétségtelenül a mezőny egyik legerősebb keretével rendelkező) TPS Csigába, Markovics Gergő pedig egy szülinapi buli kipihenését tartotta fontosabbnak. Mivel a 2007-es év Levszki-játékosa meglehetősen későn szólt „átigazolásáról”, nem maradt időnk mást beszervezni, senki nem ért már rá hétvégén. Maradtunk tehát heten, egy cserével a május 17-i brigádból, de hogy a szegény ember esete még jobban érvényes legyen ránk: Cservenák Gabi sérülten jött el, és úgy kellett, hogy pályára lépjen…Ezek után tulajdonképpen majdnem mindegy volt, kit kapunk ellenfélnek a csoportban, de azért a rend kedvéért: Barátok közt (mint múltkor…), Vasgyár (Miskolc), Régió Rádió (Pécs).


(galéria megtekintéséhez kattints a képre!)

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK

VASGYÁR - LEVSZKI ZSÓFIA 3-1 (2-0)

Krónika
5. perc: Egy gyorsan elvégzett szöglet után jó hat méterről tüzeltek a bal alsó sarokba. (1-0)
10. perc: Cservenák nem tudott felszabadítani, az érkező csatár pedig a hálóba bombázott. (2-0)
17. perc: Az ellenfél agilis támadója lefordult Polgárról, majd a kapuba lőtt. (3-0)
24. perc: Egy kavarodás végén Sasics küldte a léc alá a labdát. (3-1)

Tapogatódzó játék zajlott a pályán az első percekben, majd egy pontrúgást követő figyelmetlenségünket kihasználta az ellenfél. Az első félidőben kevés helyzetet tudtunk kialakítani, a Vasgyár azonban kíméletlenül kihasználta a hibáinkat, és ezeknek köszönhetően elhúzott 3-0-ra. A hajrában kedvére kontrázhatott a miskolci együttes, miközben mi jó néhány helyzetet elpuskáztunk. Sajnos későn jött a szépítés, a látottak alapján ebben a felállásban reális eredmény született

RÉGIÓ RÁDIÓ – LEVSZKI ZSÓFIA 4-1 (2-0)

Krónika
6. perc: Egy gyors kontra végén a pécsi támadó öt méterről zúdította a kapuba a labdát. (1-0)
8. perc: Sakk-mattra kijátszott támadást zártak újabb góllal. (2-0)
16. perc: Szabó D. szerzett labdát, Kaszást indította, aki egy csel után Botoshoz tálalt, ő pedig a hálóba továbbított. (2-1)
19. perc: Botos végzett el gyorsan egy szabadrúgást, de labdát szerzett a Régió, és a kontra befejezéseként ismét eredményes volt. (3-1)
22. perc: Megint eladtuk a labdát, a létszámfölényes szituáció végén pedig jött az újabb bekapott találat. (4-1)

Furcsa mérkőzés volt, melyen gyakorlatilag minden erőnket „eljátszottuk”, vagyis tulajdonképpen két meccsre voltunk „belőve”. Az első percekben több komoly lehetőségünk is volt, egy buta hiba után azonban mégis előnybe került a kontrákra játszó ellenfél. Sőt növelni is tudta a fórt, de fordulás után egyre inkább beszorítottuk a zöldmezeseket (közben egy-egy ellentámadásnál Ambrusnak is kellett bravúrokat bemutatnia). Szépítettünk is, és volt esélyünk az egyenlítésre is, de sajnos a rutinos pécsiek a döntő pillanatokban újabb gólokat tudtak szerezni. A végére a különbség túlzott lett, a ziccereinket hatékonyabban kellett volna kihasználnunk.

BARÁTOK KÖZT - LEVSZKI ZSÓFIA 5-1 (4-0)

Krónika
4. perc: Könnyedén engedtük átszlalomozni a fehérmezes játékost a védelmünkön, ő pedig köszönte szépen a lehetőséget. (1-0)
6. perc: Bolondot csináltak a védelmünkből. (2-0)
8. perc: Megint kipasszoltak minket. (3-0)
11. perc: Elől ragadtunk, a létszámfölény vége pedig újabb bekapott gól lett. (4-0)
14. perc: Labdaeladás után jött az ötödik. (5-0)
20. perc: Sasics közelről lőtt a kapuba. (5-1)

A sorsolás szeszélye folytán megint összekerültünk az egyik favorittal, amely múltkor – igaz, akkor szinte minden bejött nekik – simán legyőzött minket. Most más volt a helyzet, hiszen erre a napra „elfogytunk”, és a harmadik meccsre totálisan elkészültünk az erőnkkel. Az, hogy mennyi lett a végeredmény, az ellenfél jóindulatán múlott, a különbség ránk nézve volt hízelgő. Igaz, ebből a találkozóból messzemenő következtetéseket felesleges lenne levonni…
Abból persze már lehetne, hogy egyes játékosaink hozzáállása miért olyan, amilyen, de talán most már felesleges ezen elmélkedni. Ez a nap nem volt mérvadó, mert rengetegen hiányoztak, kevesen voltunk, a két héttel korábbi bravúrt azonban senki nem veheti el tőlünk. Valahol a két játéknap között van az „igazság”…

  Kapcsolódó cikkek:

  Nincs kijelölve kapcsolódó cikk.

<< vissza a címlapra  
<< vissza a Kupák, Tornák híreihez