HÍREK

2007-ben is Bogláron és Abádszalókon „strandolunk”

Véget ért a tavaszi idény a Tanuló utcában, ahol első másodosztályú évünkben a várakozás alatt szerepeltünk. Reméljük persze, hogy ősszel javítunk, és erre azért minden esélyünk meg is van. Nyáron sem pihenünk azonban végig, hiszen szokás szerint beneveztünk a strandfocibajnokságba, amely ezúttal Nestea Grand Prix-ként „fut”. Az öt selejtezőhelyszín közül idén is, akárcsak tavaly, Balatonboglárt és Abádszalókot választottuk. A Balaton partján 28 csapat nevezett, mi a B-csoportba kerültünk a Bánhidi Corrado, a Coca Cola és a Bohócok társaságába. A Corradót nem kell külön bemutatni, hiszen kispályás berkekben nagy névnek számítanak, másik két riválisunkról azonban nem sokat tudunk, mondhatni semmit. Érdekesség, hogy a mezőny első felét kiemelték a szervezők, és valószínűleg a korábbi években összecsipegetett pontjainknak köszönhetően mi a 12-es sorszámot kaptuk, elkerülve így sok nagyon erős ellenfelet.

A kapitány kapta a 2006-os díjat

Vaskos meglepetéssel ért véget az Év játékosa 2006 szavazás. Szakítva az elmúlt évek hagyományaival, amikor a Berlinerben ünnepeltünk, ezúttal a Champs Budában tartottuk meg szokásos évzáró, tavaszköszöntő bankettünket. Itt kiváló hangulatban, meccsnézéssel egybekötött vacsorán vettünk részt, amelynek végén Sasics Miro ismertette a voksolás végeredményét. Azért ő, mert a díjat Ambrus Tamás kapitány kapta, nem elsősorban játéka, hanem nyilvánvalóan „társadalmi tevékenysége” miatt. A lényeg persze most is az volt, hogy együtt lehettünk, és egy kicsit kiereszthettük a gőzt a nagy hajtás közepette.

Jön a Bajnokok Ligája, a Kerék utca és Esztergom!

Kiváló hangulatban zártuk a szabadtéri idényt 2006-ban, hiszen első Tanuló utcai szezonunkban mindjárt nagy fölénnyel végeztünk az élen a 9. osztályban. Jövőre a tervek szerint a 4. ligában szerepelünk majd, de ez még a jövő zenéje. A bajnoki címmel kivívtuk a jogot arra, hogy részt vegyünk a Tanuló Bajnokok Ligájában, ahol valamennyi osztály aranyérmese, valamint három meghívott csapat küzd majd a trófeáért november 4-én és 11-én a Kalászi Sportcsarnokban, az Omszk-tónál. A csoportmeccsek során a 7. osztály első helyezettjével, a számunkra a Stadion-bajnokságból jól ismert Gillette-tel, és a 3. ligát megnyerő Csigácskával találkozunk. Ez utóbbi tény azért fájó, mert így Szabó Zoli ellenünk fog pályára lépni. Másnap kezdődik a Tanuló utca téli párja, a Kerék utcai terembajnokság, ahol 11 héten át vasárnap délelőttönként méretjük meg magunkat. December 2-án Esztergomban játszik a Levszki Szabó Atti meghívására egy egynapos tornán. Lesz tehát feladat bőven még ebben az évben, és akkor a januári pécsi kupáról még nem is beszéltünk!

Újabb két levszkis frigy

Sok mindenen lemérhetjük, hogy bizony mi sem leszünk fiatalabbak, többek között a játékosok családi állapotán is…Nos, 2006 szeptembere két levszkis számára is nagy fordulatot hozott az életben, hiszen előbb Suhaji Tomi, majd Szabó Dave is kimondta a boldogító igent az oltár előtt. Előbbi Beát, utóbbi Zsuzsit vette el, és - talán megengedik - mindkettőjüket egy picit a Levszki-család tagjának tekintjük, hiszen jópár meccsünkön megfordultak a korábbiakban. Bea talán már régebben, de őt is szeretettek várjuk a jövőben is. Sok boldogságot kívánunk az egész csapat nevében az ifjú pároknak!

A változások és a jól sikerült tavasz után ismét strandfoci!

Egy kicsit máshogy alakult az életünk a 2006-os tavaszi szezonban, mint ahogy elképzeltük, de ezt egy cseppet sem bánjuk. Eredetileg úgy vágtunk neki, hogy a Stadion-bajnokságban megpróbáljuk megszerezni az aranyérmet, ám a tragikus körülmények és a Népligetbe költözés hatására már az első fordulóban úgy döntöttünk, hogy váltunk. Szerencsére „last minute” sikerült beneveznünk a patinás Tanuló utcai bajnokságba, amelynek vasárnap délutáni csoportját - várakozáson felüli teljesítménnyel - száz százalékos mérleggel vezetjük. A hangulatunk tehát ideális, és ez nagyon jól jöhet a nyári erőpróbák során, természetesen a már jól megszokott strandfoci ob-n. A tavalyihoz hasonlóan ezúttal is két tornán indulunk, amiért külön köszönet jár Izsvák Zsoltnak, Kárász Pistának és a Beach Sport Rendezvényszervező Kft.-nek. A 2006-os kiírásban rengeteg újdonsággal találkozhatunk. A legfontosabb: ettől az évtől a nemzetközi előírásoknak megfelelő szabályokkal játsszák a meccseket, vagyis cipő nélkül és 4+1-en a korábbi 3+1-gyel szemben! Ezen kívül limitálták a tornákon részt vevő csapatok számát, és a csak a legjobb nyolc kerülhet be az országos döntőbe. Ez előrevetíti, hogy most sem leszünk ott a fináléban (korábban sem sikerült), de nem is ez a lényeg, hanem hogy minél jobban érezzük magunkat. A többit majd meglátjuk… Az első viadal számunkra a balatonboglári lesz július 7. és 9. között. A csoportunk nem tűnik könnyűnek: szombaton előbb a Legendás Kresz Park Rangers együttesével játszunk. A cigándiakkal egyszer, 2003-ban már találkoztunk: akkor Abádszalókon egy kőkemény meccsen az utolsó pillanatokban kapott bombagóllal kaptunk ki a későbbi bronzérmestől 3-2-re. Masszív, hajtós ellenfélről van szó, amely azonban tavaly - legalábbis ilyen néven - nem indult, idén pedig Tiszaújvárosból három vereséggel volt kénytelen hazautazni. A Szalay Díszfaiskola tűnik a csoport favoritjának, az idei első két selejtezőn egyaránt a döntőig menetelt. A harmadik rivális a MAFC lesz, a műegyetemisták játékerejéről semmit nem tudunk, így ők a „sötét lovak”. Július 14. és 16. között az abadszaloki torna következik, az ottani csoportbeosztás még nem ismert.

Botos Gabi „hivatalosan” is gólkirály, folytatás április 7-én

Néhány hét „csend” után a szervezők végre elkészítették a 2005/2006-os Mérnök utcai téli bajnokság összefoglalóját, így immár hivatalosan is elmondhatjuk, hogy Botos Gabi fölényesen megnyerte a gólkirályi címet. Csatárunk 21 találatot szerzett, a második helyezett messze lemaradva, 15 góllal következik. Szép volt, Gabi! Ami pedig a folytatást illeti: a korábban Stadion-bajnokság néven futó pontvadászat tavaszi idénye április 7-én kezdődik, és a meccsek - az utolsó őszi fordulókhoz hasonlóan - a népligeti Építők-pályán lesznek. Az első játéknapon valószínűleg az Ajtóablak ellen lépünk pályára.

Schmidt „Szöszi” lett az Év Levszki-játékosa!

Szokásunkhoz híven ismét márciusban gyűltünk össze a hagyományos évértékelő Levszki-bankettre a Berliner sörözőben, amelyen soha nem látott létszámban képviseltettük magunkat. Szőke Tomi és Kaszás Rudi sajnos nem tudott eljönni, de az elmúlt bajnokságok 12 fős keretén kívül jelen volt Markovics Gergő is, aki most már remélhetőleg egyre inkább levszkisnek (is) érzi magát. Először ünnepelt velünk Korda Kálmi, aki éppen egy éve csatlakozott hozzánk. A jó hangulatú vacsorán Ambrus kapitány bejelentette az Év Levszki-játékosa szavazás végeredményét, amelynek alapján hatalmas csatában a csupaszív, a Levszki filozófiáját mindenben megtestesítő Schmidt „Szöszi” győzött. A szőke hátvéd egy hajszállal előzte meg Botos Gabit, akinek - immár sokadszor - szintén remek idénye volt, és túl van a 200. Levszki-gólján is. Szóval: összességében elmondható, hogy jó évet zártunk, hiszen a kinti idényben és a terembajnokságban is ezüstérmesek lettünk, igaz, az egyéb tornák (strandfoci, Pécs, Pub Cup) ezúttal gyengébben sikerültek.

Ezúttal csak egy tornán indulunk Pécsett

Az elmúlt évek gyakorlatától eltérően csak az egyik pécsi teremtornán indulunk ebben a szezonban. A szokásos decemberi Baranya Kupát a sűrű program és a korábbi esztendők sikertelensége miatt kihagytuk, januárban azonban ott leszünk a Zengő Kupa 2006 küzdelmeiben. Idén is 12 csapat vesz részt a tornán, amelyeket négy darab hármas csoportba soroltak. Mi ismét összekerültünk a Boda együttesével, amely tavaly Mexia Bt. néven szerepelt. Akkor a csoportban simán, 8-4-re kikaptunk tőlük, és meg sem álltak az ezüstéremig. A keretünkben sok hiányzó lesz, de az már biztos, hogy Szőke Tomi velünk tart, és egy-két további erősítés is várható. Az ez alkalommal egynapos, szombati tornán 10.30-kor kezdünk a bodaiakkal, majd a környékbeliekből verbuválódott Szín Kft. következik 11.30-kor. Amennyiben csoportelsők leszünk, egyből a negyeddöntőbe jutunk, ellenkező esetben egy csoportmásodikkal- vagy harmadikkal küzdhetünk meg a nyolcba kerülésért.

2005-ben is a homoké a főszerep nyáron

És újra és ismét: strandfoci! Tavaly különböző okok miatt csak egyetlen helyszínen tudtunk részt venni az országos bajnokságon, de a hagyomány nem szakadt meg: zsinórban nyolcadszor is ott voltunk a mezőnyben. Idén pedig jöhet a kilencedik! 2005-ben természetesen ott leszünk a sportág „Mekkájában”, Abádszalókon, majd Balatonaligán is szerencsét próbálunk. Sorrendben tehát először a Tisza-tó és a frissen várossá avatott Abádszalók vár ránk. A sorsolásunk bizony nem könnyű, hiszen amolyan régi ismerősként megkaptuk például a Fubu Blue Jeans együttesét. Velük az elmúlt három évben háromszor is találkoztunk, és mindháromszor döntetlen lett az eredmény. A végső győzelemre is esélyes budapesti gárda lesz az első ellenfelünk szombaton, majd az a Mátra Nissan következik, amely régebben a legjobbak között volt, tavaly azonban nagyon leszerepelt. Kérdés, melyik arcát mutatja majd ellenünk a mátrai csapat. Végül a sötét lónak számító Keverton ellen zárjuk a sort, róluk semmit nem tudunk, 2004-ben nem vettek részt az ob-n. Szóval, hajrá Levszki, a homokon is!

Indul a tavaszi idény a Puskás-stadionnál

Végre-valahára beköszöntött a tavasz! Nagyon nehezen győztük kivárni, hiszen szokatlanul hosszú volt a tél, bár számunkra sikerélményeket is tartogatott. A terembajnoki cím mindenképpen önbizalmat adhatott csapatunknak, és ez ránk is fért, hiszen a kinti bajnokságban meglehetősen gyengén szerepeltünk ősszel. A hetedik hely bizony csalódás, főként annak tükrében, hogy ezt is csak jó hajránknak köszönhetően értük el. A címvédésre, ezt be kell látnunk, nem sok esélyünk maradt, mert a Gilette és a Pünki előnye egyaránt kilenc pont velünk szemben, és a még dobogós Stadion is hét ponttal áll előttünk. Ettől függetlenül egy nagyon jó tavaszi idényre számítunk, és megpróbálunk mégis odaérni az első három hely valamelyikére. Ehhez az első lépést éppen a Stadion elleni szezonnyitón kellene megtennünk. Ezen a meccsen sok minden eldőlhet: amennyiben nyerünk, belátható közelségbe kerül a rivális, és utána már tényleg bármi lehet. Ráadásul van törlesztenivalónk is velük szemben, mert ősszel, a Cservenák Gabi sajnálatos sérülését hozó derbin 2-1-re kikaptunk tőlük. Szóval, cél a győzelem!

Jönnek a megszokott téli helyszínek: Pécs után kezdődik a terembajnokság

Nem változtatunk jól bevált szokásainkon: ezúttal is elindulunk mindkét pécsi teremtornán, és a Mogyoródi úti bajnoksághoz is hűek maradunk. Először a Baranya Kupa ’2004 keretében találkozik újra a csapat az őszi idényt követő pár hetes pihenő után: december 4-én, szombaton utazunk a Mecsekaljára, ahol aznap este játsszuk le a csoportmeccseinket. A jelek szerint, bár Szabó Attila nem tud velünk tartani, a keretet erősíti majd Szőke Tomi és Kaszás Rudi is. Reméljük, a tavalyihoz képest, amikor három vereséggel búcsúztunk, sikerül egy kicsit jobban szerepelni. Egy héttel később, 11-én kezdődik a bajnoki pontvadászat a Bokányi-csarnokban, ahol - az elmúlt két évhez hasonlóan - szombat délelőttönként lesznek a mérkőzéseink.

 

Szolid összejövetelen ünnepeltük meg a bajnoki címet

„Némi” késéssel, jó négy hónappal az utolsó mérkőzésünk után ünnepeltük meg „hivatalosan” a 2003/2004-es bajnoki címet. Az eseménynek, akárcsak a márciusi bankettünknek, a Nevada Pub adott otthont, ahol kissé foghíjasan és picit mérsékelt hangulatban jöttünk össze. Koleszár Krisz, Szabó Zoli, Szabó Dave és Szőke Tomi különböző okok miatt hiányzott, ráadásul a Pauker elleni, immár az „új” bajnokságban elszenvedett vereségünk után volt az esemény, de azért a végére így is jó hangulat kerekedett az asztal mellett, már azok körében, akik végig kitartottak. Megtörtént az érmek átadása és a kupa is ott díszelgett a söröskorsók és borospoharak mellett. A gyengébb rajt következtében nehéznek ígérkezik az ismétlés, ám feladni biztosan nem fogjuk, és bízunk benne: jövőre is ünnepelhetünk majd azért valamit!

A döntő kapujában a Levszki a Pub Cup-on

 

Ismét „sörözik” a Levszki! Elérkezett a középdöntők hétvégéje az Arany Ászok Pub Cup-on, amelyet idén második alkalommal írtak ki a szervezők. Tavaly a sikerrel megvívott selejtező után szintén eljutottunk eddig az állomásig, de egy győzelem mellett két szoros vereséget szenvedtünk, így a még nagyobb bravúr csak álom maradt számunkra. Ezúttal azonban nagyon fogadkozik a csapat, hiszen bár tény, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, bármi megtörténhet. A helyszín ismét a kőbányai Dreher-sporttelep lesz, az időpont pedig szeptember 12., vasárnap délelőtt. Ellenfeleink sorrendben az Újhartyán Presszó (9.30), a tavaly az összesítésben negyedik helyen végző Rangadó Söröző Gól Time FC (10.30) és az AS Kóma együttesei (11.00) lesznek. Kétségtelen, hogy első blikkre a Gól Time tűnik a legveszélyesebbnek, már csak tavalyi eredményei miatt is, ám valljuk meg, a többiekről keveset tudunk, és az biztos, hogy nem véletlenül jutottak el idáig. Könnyű meccsekre tehát nem számíthatunk, de ígérjük: mi sem adjuk majd olcsón a bőrünket! Cservenák Gabi, sajnálatos sérülése miatt nem tud eljönni, de érte is játszunk majd vasárnap.

 

Idén csak egyszer „homokozik” a Levszki

Több változás is lesz a 2004-es Országos Strandlabdarúgó Bajnokság lebonyolítási rendszerében. Egyrészt idén csak négy selejtező helyszínen lehet kiharcolni a szükséges pontokat a balatonboglári nagydöntőbe jutáshoz, másrészt ebben az évben jelentősen, mintegy 50 százalékkal megemelték a szervezők egy-egy torna nevezési díját. Emiatt, no és az ezúttal a szokottnál sűrűbb nyári program miatt most csak egy viadalra neveztünk be, az abadszalokira, amelyre július 16. és 18. között kerül sor. Kevés az esély, hogy ezen az egy hétvégén összegyűjtjük a fináléba kerüléshez elegendő pontszámot, de a lényeg, hogy most is ott leszünk a homkon, remélhetőleg erős csapattal.

A csapatkapitány is „elkelt”

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt arról számolhattunk be, hogy a csapat egyik alapító tagjának, Polgár Tominak bekötötték a fejét. Nos, a pilisi játékos azóta is boldog házasságban él feleségével, Judittal, most pedig „követőjük” akadt, méghozzá nem más, mint a kapitány, Ambrus Tamás személyében. A csapatvezető június 26-áőn vezeti oltár elé kedvesét, Mónikát, és ez az „állapot” minden bizonnyal további lendületet ad neki a Levszki jó szerepléséhez és a szervezéshez,

 

Az ELTE megvédte címét, Botos, Szőke és Szabó Attila díjat nyert

Nem mindennapi izgalmakkal ért véget a zuglói téli terembajnokság 2003-2004-es idénye. A döntőbe a címvédő ELTE és a nyolc között minket búcsúztató Concorde jutott, és egy vitatott góllal, az utolsó pillanatban 2-1-re végül előbbiek nyertek, begyűjtve az újabb elsőséget. Ami bennünket illet: az 5-8. hely egy picit csalódás, főleg az alap- és a középszakasz menetelése után, de azért akadt örömünk: Botos Gabinak az alapszakasz gólkirályi címét jelző aranyérmet nyújtott át Nemes Koppány főszervező, míg Szőke Tomi ezüst-, Szabó Attila pedig bronzéremmel gazdagodott a középszakaszbeli teljesítménye alapján. Gratulálunk mindannyiuknak!

Kimagaslott az ELTE és a Levszki az alapszakaszban

Lezárult az alapszakasz a Zuglói Téli Terembajnokságban. A tavalyival ellentétben ezúttal sokkal jobban odafigyeltünk az elejétől kezdve, így nem forgott veszélyben a felsőházba jutásunk. Sőt, tulajdonképpen valamennyi mérkőzésünket megnyerhettük volna, kár, hogy az ELTE elleni rangadón kapus és csere nélkül kellett kiállnunk. Ennek ellenére gratulálunk nekik az első helyhez, amellyel négy bónuszponthoz jutottak. Mi hárommal vágunk neki a rájátszásnak, a Wágner FC kettővel, a némi meglepetésre továbbjutó UPS pedig eggyel. Ez a négy együttes még egyszer megmérkőzik egymással, március 6-án pedig majd jöhet a „nagy” play-off. Február 14-én, Valentin-napon tehát folytatás a Wágner ellen.

Zuglóban a „Levszki-fakó”, Pécsett a „nagy” Levszki

Az őszi bajnoki címet követően lassan lejár jól megérdemelt pihenőnk, így a hétvégén, december 6-án megkezdjük szereplésünket a teremfoci-idényben. Mindjárt az elején akadt egy kis „bibi”, a Zuglóban szombatonként sorra kerülő bajnoki küzdelmek ugyanis akkor indulnak, amikor mi éppen Pécsett leszünk, a szokásos év végi tornán. Három emberünk, Koleszár Krisz, Cservenák Gabi és Suhaji Tomi azonban nem tart velünk a Mecsekaljára, így ők, kiegészülve néhány alkalmilag beszervezett emberrel lejátsszák majd az első fordulót a Várna utcai csarnokban. Utána azonban már az „igazi” Levszki küzdhet majd a továbbjutást jelentő helyekért, egészen márciusig.

És akkor Pécs... A patinás nemzetközi teremtornára idén 44 csapat nevezett, amelyeket 11 darab négyes csoportba sorsoltak. Mi a "J” jelű kvartettbe kerültünk, ellenfeleink a következők lesznek: Unicorp (Budapest), Real Team FC (Debrecen), Corner Café (Dabas).

Kővári Péter, a viadal főszervezője, régi jó ismerősünk érdeklődésünkre elmondta, hogy mindhárom vetélytársunk újonc, de ez nem jelent semmit, mert saját régiójukban nyilvánvalóan rendszeres látogatói a különböző kupáknak, bajnokságoknak. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ebben a csoportban bármi megtörténhet.

Az utazó keretünk még nem végleges. Ami biztosnak tűnik: a törzsgárdából Ambrus Tamás, Botos Gabi, Polgár Tomi, Schmidt Szöszi, Szabó Dave és Szabó Zoli ott lesz Pécsett, rajtuk kívül egyelőre a Csigából „kölcsönkért” Kádár Golyó és Imrei Jani részvétele várható, valamint folynak a tárgyalások további erősítések ügyében.

Csoportmeccseinket a Gandhi Gimnázium tornacsarnokában játsszuk majd, sorrendben 14 órakor, 16.30-kor és 19 órakor, a folytatás pedig csak rajtunk múlik...

Évadnyitó ankét!

Szeptember 5-én indul az új bajnoki szezon a Puskás-stadionnál

 

Ez a nyár is gyorsan elszállt: a homokfoci után - talán sokak örömére - ismét "normális" körülmények között rúgjuk majd a bőrt, hiszen szeptember 5-én megkezdődik az új idény a Puskás Ferenc-stadionnál található műfüves bajnokságban. Az ezüstérem után egyöntetű a vélemény a csapaton belül, hogy jó lenne előrelépni; ez pedig ugye azt jelentené, hogy begyűjtenénk az elsőséget. Ez persze nem lesz sétagalopp, bár legnagyobb riválisunk, a Gödöllő ezúttal nem nevezett erre a pontvadászatra, jónéhány más csapattal egyetemben. Látatlanban a Pauker lehet a legnagyobb vetélytársunk, de - ha végül elindulnak - a Stadion és a Propszt is veszélyes lehet. Persze az igazság az, hogy az újonc együttesek játékerejéről semmit sem tudunk, közöttük is akadhatnak "sötét lova k". Első ellenfelünk mindjárt egy új alakulat, a Rákos Atyák nevű társaság lesz, akiket szeretnénk méltóképpen "üdvözölni". A keretünk egyébként annyiban változott, hogy a sérüléséből felépült Márta Péter is csatlakozott hozzánk, valamint időnként a "homokkirály", Szőke Tamás is meglátogat minket. Íme a névsor: Ambrus Tamás, Botos Gábor, Cservenák Gábor, Koleszár Krisztián, Márta Péter, Polgár Tamás, Schmidt Balázs, Suhaji Tamás, Szabó Attila, Szabó Dávid, Szabó Zoltán (Szőke Tamás).

 

Arany Ászok Pub Cup: A 13-as számban bízva

 

Hamarosan jöhet az újabb "kocsmavadászat", szeptember 13-án, szombaton ugyanis az Arany Ászok Pub Cup középdöntőjén veszünk részt Budapesten. Május végén emlékezetes, számunkra ragyogó eredménnyel záruló selejtezőt vívtunk a Dreher-sporttelepen, hiszen 92 csapatból bekerültünk a legjobb ötbe, és kivívtuk a jogot a következő körbe jutásra. Nos, a helyszín ezúttal a Maglódi úti sörgyári pálya lesz, ami mindenképpen jó ómen. A 13-as szám talán sokaknak balszerencsét jelent, mi azonban igenis hiszünk abban, hogy szerencsét is hozhat. Az országos selejtezők után egyébként 40 csapat maradt állva; ezeket nyolc darab ötös csoportba sorsolják, és mindenhonnan az első helyezett jut majd a nagydöntőbe, annyi kiegészítéssel, hogy a két legjobb második is finalista lesz. Ez pokolian nehé z, de nem megoldhatatlan feladatnak tűnik. Ellenfeleinkről egyelőre semmit sem tudunk, a csoportbeosztásokat is aznap tudjuk csak meg. Nyolcfős keretünk a következő: Ambrus Tamás, Botos Gábor, Polgár János, Polgár Tamás, Suhaji Tamás, Szabó Attila, Szabó Dávid, Török György. A kezdés 11 óra körül várható, a küzdelmek pedig kb. 16 óráig tartanak majd. Várjuk szeretettel az érdeklődőket, hajrá Levszki!!!

 

Halálcsoportban Tiszakécskén: a Fubu és a tavalyi ezüstérmes is a csoportunkban…

 

Lassan már puszipajtásokként is köszönthetjük egymást a Fubu Blue Jeans-szel. Az összetett pontverseny második helyén álló budapesti csapattal Balatonbogláron is összekerültünk – akkor bravúros döntetlent játszottunk velük, - és Tiszakécskén ismét összehozott velük minket a sors. Velük kezdünk 9.30-kor, majd néhány órás pihenő után, 13.00-kor a tavalyi ob-ezüstérmes nyíregyházi Ke-Víz gárdája következik. 16.30-kor sem egy „outsider” lesz az ellenfelünk: a százhalombattai Senior FC Abádszalókon meglepetésre a nyolcaddöntőig jutott.

Keretünk ezúttal a következő lesz: Ambrus Tamás, Botos Gábor, Polgár Tamás, Szabó Attila, Szabó Dávid, Szabó Zoltán, Szőke Tamás.

Cigándi, tiszakécskei és balassagyarmati ellenfél Abádszalókon

Elkészült a strandfoci ob abadszalok-kiskörei selejtezőjének sorsolása is. A sportág „fellegvárában” hagyományosan elindulunk, idén azonban változtatunk az elmúlt évek bevett gyakorlatán. Eddig ugyanis rendszeresen Kiskörén „rendezkedtünk be”, ami a szállásunkat illette, és csoportmeccseinket is ott játszottuk. Mivel azonban Abádszalókon - fogalmazzunk így - jobban érezte magát a társaság, ebben az évben már itt szereztünk egy házat a hétvégére. A homoktúrást szombaton reggel kezdjük el, a menetrend a következő:

8.00-tól a cigándi illetőségű Legendás Kresz Park Rangers együttesével játszunk. Rendszeres résztvevői a Kelet-Magyarországon tartandó strandfoci tornáknak, két éve láttuk is őket Tiszakécskén, ahol jól teljesítettek. Kemény, hajtós csapat, persze nem tudni, idén milyen erőt képviselnek.

10.00-tól a balassagyarmati Joker FC következik, akik ott voltak Balatonbogláron, és akkor finoman szólva is gyengét produkáltak. Ha hasonlóval rukkolnak elő ezúttal is, akkor talán a legkönnyebb dolgunk ellenük lehet.

14.00-tól egy régi ismerős, a Tiszakécske TK. Ép. ellen lépünk pályára. Bizony régi ismerősök, hiszen 2000-ben Kiskörén a csoportmeccsek során „futottunk össze”. Akkor az első félidőben még 3-0-ra vezettünk ellenük, végül azonban 4-3-ra kikaptunk, így mehettünk is haza. Tavaly az ő „otthonukban”, a kécskei Termál Strandon a 7. helyért vívtunk meg, és bár akkor 5-1 lett a vége oda, tőlünk már addigra a csapat nagy része hazautazott, és csere nélkül, csak a tisztesség kedvéért álltunk ki.

Összességében talán a Joker FC-t leszámítva kiegyensúlyozottnak tűnik a csoport, ám mivel erős kerettel érkezünk a Tisza-tó partjára, csalódást jelentene, ha nem jutnánk tovább. Mi több: ennél is jobb eredményről ábrándozunk, de babonából többet egyelőre ne mondjunk… Az utazók névsora tehát: Ambrus Attila, Ambrus Tamás, Botos Gábor, Cservenák Gábor, Polgár Tamás, Suhaji Tamás, Szabó Attila, Szabó Dávid, Szabó Zoltán, Szőke Tamás. A tornára egyébként, mint mindig, 64 csapat nevezését fogadták el.

A krónikához tartozik, hogy a bajnokság pontversenyében a Fubu Blue Jeans vezet, amely legutóbb Balatonaligán megnyerte a viadalt.

Alaposan ’belehúztunk’: a Fubu is a csoportellenfelek között Balatonbogláron

Hétvégén (július 4-6.) csapatunk megkezdi szereplését az országos strandlabdarúgó-bajnokságon. A balatonboglári Platán-strandon sorra kerülő selejtezőn csoportellenfeleink (sorrendben) a következők lesznek: 10.00-tól az arnóti illetőségű Csernobil együttesével mérkőzünk. Semmit sem tudunk róluk, de azért bízunk benne, hogy a velük vívott meccs nem ér majd fel egy atomkatasztrófával, legfeljebb az ő számukra. 13.00-tól az a Fubu Blue Jeans lesz a vetélytársunk, amely hosszú évek óta az ob mezőnyének egyik legjobb, legstabilabb csapata. Eddig kétszer találkoztunk velük: négy évvel ezelőtt az abadszalok-kiskörei tornán; akkor a csoportban ugyan 3-1-re kikaptunk tőlük, ám a körbeveréseknek köszönhetően mi elsőként továbbjutottunk, ők viszont kiestek. Tavaly pedig Tiszakécskén túrtuk közösen a homokot: az 5-8. helyért lejátszott összecsapáson 1-1-re végződött a rendes játékidő (Polgár Tomi furcsa góljával), a büntetőket azonban ők rúgták jobban. Idén mindenesetre jól kezdett a Fubu, hiszen az első, tiszaújvárosi viadalon (ahol mi nem indultunk) a harmadik helyig jutott. Kétségtelen, hogy a csoport favoritja a budapesti illetőségű gárda. 15.00-tól a bonyhádi Go-Go FC-vel mérkőzünk meg. Pécsett már láttuk őket játszani, de még nem találkoztunk velük. Várhatóan az első két helyezett jut majd tovább a kvartettből, és a Fubu mögött nagy harcra lehet számítani a második pozícióért. Keretünk a következő lesz: Ambrus Tamás – Suhaji Tamás, Szőke Tamás, Schmidt Balázs, Polgár

Júliusban a strandok bevételére készül a Levszki

 

Csapatunk (korábban Arany Ászok néven) immár hagyományosan elindul az Országos Strandlabdarúgó Bajnokság küzdelmeiben. Büszkén mondhatjuk, hogy kevés csapat vett részt annyiszor ezen az eseményen, mint mi: 1997 óta folyamatosan számolhat velünk a gyöngyösi székhelyű szövetség, a bajnokság lebonyolítója. Tavaly fokozatosan lendült bele a társaság, és talán ha még egy tornán részt vesz, kiharcolhatta volna az országos döntőbe kerülést, hiszen így sem járt olyan messze tőle. Idén újra megpróbáljuk, méghozzá ismét három helyszínen: július 4. és 6. között a balatonboglári, július 18. és 20. között az abadszaloki, július 25. és 27. között pedig a tiszakécskei selejtezőn mutatja meg tudását a mindig szépszámú közönségnek. A keret még alakulóban van.